Kedves naplóm!
Az első nap felénél tartunk. Túl vagyunk a munkán, majd most fogunk ebédelni. Csak reménykedhetek, hogy a mai ebéd jobb lesz, mint a tegnapi vacsora, mert a meggyleves inkább emlékeztetett a csapvízre, mint az anyukám által készített meggylevesre. Valahogy nem volt meg benne az összhang. (Szerintem az évszaknak megfelelő, szuper finom és hideg. – szerk. ) A szín megfelelő volt de kicsit sok volt a víz, ami nagyon lerontotta az étel színvonalát. A temető más volt, mint amire számítottam az elbeszélések alapján. Fel voltam készülve egy elég gazos és fával, bokorral benőtt temetőre, de hogy ennyi gaz, bokor és fa legyen… Már a temetőbe való bejutás is nehéz volt. A térdig érő fű és aljnövényzet megnehezítették a dolgunkat. Szerencsére 1 órám belül megérkezett a felmentő sereg. Három úriember a faluból, segítségünkre siettek stihl fűrészekkel, amivel könnyedén ösvényt vágtak, hogy a be és kijutás könnyebben menjen. Mi, fiúk, rögtön beugrottunk, hogy majd levágunk mindent, de hamar rá kellett ébrednünk, hogy túl sokan voltunk bent, és a hulladék gyorsan termelődött, de nem volt kinek kivinnie. A banda kimászott a rengetegből, elkezdődött a takarítás. Csak gyűlt és gyűlt a hulladék, de a tábor orvosa, más néven László újra magára vállalta a hulladék egymásra pakolását. Mindig volt valaki, aki segített neki egymásra dobálni a fákat, és egyéb szerves hulladékokat. Volt, hogy a Janó segített neki, volt hogy a Dani, de volt, hogy én. Néhány óra gazolás után a pihenőtábor is megalakult. Tipikus magyar kispad. A hőség és a munka nehézségei is szedtek áldozatokat. Dorkának, nem tudom mi baja lett, nem is akarom őt cikizni, mert az én testem is eléggé gyöngyözött. De nem csak Dorka volt az egyetlen, aki kiállt ivó vagy pihenő szünetet tartani. A fiatalabbak nem nagyon bírták a strapát.
Eljött az ebédidő.
Ebédre rántott húst és sült krumplit kaptunk. Almakompót volt a köret. Daninak ízlett. A mennyiséggel nem volt gond, kaptunk bőven belőle bőven, még kechup is volt. Ebéd után volt egy kis szabadidőnk, hogy leérjen az étel. Azért a testmozgás is megvolt. Négykor egy érdekes busz állított be az udvarra. Kerekei voltak ugyan, de nem nagyon tűnt mai darabnak. Az ülései érdekesen kényelmesek voltak. Tágas belső, csak a magnót hiányoltam. A Balaton vize meleg volt. Az öltözőt ugyan nem találtam meg, de a célnak a WC is megfelelt. A vízben szó szerint harcok folytak. Egymást nyomtuk le a víz alá, kentük az iszapot hajra, hátra. Sokan próbáltak beiszapozni vagy a víz alá nyomni, de nem tudtak. A visszaút még érdekesebb volt. Mi voltunk a magnó. Jobbnál jobb dalokat énekeltünk. A vacsora elméletileg milánói lett volna, de gyakorlatilag összevágott gomba és párizsi (pulykasonka. – szerk.) volt. Szerencsére tudtam olyat kérni, hogy tejfölös sajtos tészta. Szokás szerint sokan ettünk fagyit az étkezés után. Este szabadidőnk volt, hogy játsszunk, hórázzunk vagy simán csak pihenjünk. Gyuri szokás szerint eldőlt és a maga sebességében mozgott, beszélt. Érdekes volt hogy néha mintha aludna, vagy nem is tudom, mihez hasonlítsam a viselkedését. Életjelek csekély megnyilvánulásait sem mutatta. A hóra felé nem túl sokan mutattak érdeklődést. Kevesen voltunk, akik táncoltunk, de Laci és Linda kitartott egészen éjfélig, amikor is Janó (Laci, orvosilag. – szerk. ) takarodót fújt. A házak előtti folyosó hamar elnémult és megüresedett. Mindenki a szobájában folytatta az estét, ameddig még a szeme nyitva volt. Tudtuk, hogy holnap más nap lesz. Készülni fogunk a shabbatra. Kalácssütés, sólet. Reméltük, idén nem „KOZMAUTCAI” (© Tamás – szerk.) sólet lesz, nem úgy, mint tavaly. (nagyon finom volt, és Marci is háromszor evett! . szerk.) Ez lebegett a szemünkben, amikor elaludtunk.
